Elnökség

Zsemberovszky Veronika
Elnök

Az Aszódi Evangélikus Gyülekezet hitoktatója és fél állásban az aszódi evangélikus gimnázium hittan tanára vagyok.
A Godly Play-jel több egymástól független alkalom során találkoztam néhány évvel ezelőtt. Valójában úgy érzem, hogy a szemlélet talált meg engem. A Godly Play többek között megtanított arra, hogy mindennek megvan a maga helye. Általa a Biblia történetei megelevenednek számomra, és segít abban is, hogy az Istennel való kapcsolatom meghittebbé váljon.
A tréninget 2022 tavaszán végeztem el, és ugyanezen év szeptemberében már egy gyönyörű  Godly Play szoba várta a vasárnapi iskolás gyerekeket.
Tanárként nagyon tetszik, hogy teret ad a gyermekeknek megfogalmazni saját gondolataikat, érzéseiket. Biztonságot ad, hogy megvannak a keretek, melyekhez  hétről-hétre igazodhatunk. Felszabadító, hogy nem nekem kell a tudás forrásának lenni, hanem a gyerekekkel együtt élhetem át az esemény meghittségét egy valóságos istentiszteleti alkalom során, és ezt a gyermekek is érzik. 

Göndör Klára
Elnökségi tag

A Dunakeszi Református Gyülekezet hittanoktatója vagyok. Teljes állásban hittant tanítok Dunakeszi iskoláiban. Emellett részt veszek gyülekezetünk gyermek-istentisztelet és ifi szolgálatában.
A Godly Play-jel 2021-ben találkoztam először. Megfogott az e szemléletben tartott alkalmak nyugalma, lassúsága, csöndje. Számomra a legfontosabb a Godly Play-ben, hogy a nyugalomban, lassúságban és csöndben életre kelnek a Biblia történetei, találkozhatom Istennel és átélhetem, hogy Isten mit szeretne nekem mondani. A Godly Play szemléletet nemcsak a gyermek-istentiszteleteken és a hittanórákon alkalmazom, hanem hatással van az Istennel való személyes kapcsolatomra és az életemre.

Győri Kolos
Elnökségi tag

Baptista ifjúsági lelkészként és iskolalelkészként dolgozom Budapesten a XX. kerületben, Pesterzsébeten.
2022-ben ismerkedtem meg a Godly Play módszerrel. Nagyon megörültem, hogy találkozhattam a Biblia világának ilyen módú bemutatásával. Engem telibe talált az első történet, amit hallottam. Szeretem ilyen módon feldolgozni Isten igéjét. Nagyon örülök, hogy pásztori és tanári szívem is kiteljesedhet egy Godly Play foglalkozás alatt. Pásztorként öröm látni, ahogyan a gyerekek, fiatalok maguk kezdik el megfejteni a történetek jelentését, érintését, fontosságát és kezdik magukra értelmezni. Tanárként pedig a felelősségre, önállóságra és önkifejezésre nevelésben is hasznosnak találom.