Milyen életkorú résztvevőknek szól a GP?
Mivel ez a fajta történetmondás az érzelmeket és a lelki világunkat szólítja meg, s nincs értelmi szinthez kötve, ezért bármilyen korú, s bármilyen helyzetű résztvevőknek ajánlott. Idősek és fiatal felnőttek éppúgy szeretik a bibliai történetek mondásának ezt a módját, mint a kisgyerekek és a kamaszok is. Sőt, életkortól függetlenül más csoportok körében is alkalmazható, így például fogyatékkal élők, demenciától szenvedők, vagy más nehézségekkel küzdők is nagyon jól fogadják az így elmondott történeteket.
Megismerhetem a GP-t internetről és könyvekből?
Lehet tájékozódni könyvekből és internetes oldalakról is, de igazán megismerni akkor lehet ezt a történetmondást, ha átéljük. Egy bemutató alkalom kiváló lehetőség arra, hogy megismerjük, milyen ez a történetmondás, és hogyan épül fel egy GP-alkalom. A szemlélet megértéséhez és elsajátításához egyértelműen ajánlott a tréning, ahol a résztvevők egy kérdező-támogató közösségben tanulhatják meg mindazt, ami szükséges az induláshoz, különösen a gyerekek spiritualitásának világát, a gyerekek tanulásának támogatását, vagy a környezet részleteiben rejlő lehetőségeket. A tréning után pedig online és személyes találkozókon támogatjuk egymást, és így mélyítjük el az ismereteket. Az internetes oldalak és a könyvek segítenek ezek elmélyítésében, de nem helyettesítik a személyes találkozáson keresztüli tanulást.
A GP megvalósításához sok pénz kell? Sokba kerülnek, drágák a történetmondáshoz használt anyagok?
A történetmondás során természetes és egyszerű anyagokkal dolgozunk. Ezeket meg lehet vásárolni, de akár saját kezűleg is el lehet készíteni. Sokan ez utóbbit választjuk azért, mert így a saját magunk által készített tárgyak közelebb állnak hozzánk. Ebben az esetben némely történet akár pár száz, vagy egy-két ezer forintból összeállítható.
Ha a mi gyülekezetünkben nincs külön szoba a gyerekeknek, akkor ne is kezdjek bele?
Bármilyen helyen elkezdhető a történetmondás, ahol legalább az alkalom idejére kialakítható egy biztonságos és harmonikus tér a figyelem fenntartásához. Ez lehet egy gyülekezeti terem, vagy akár egy tanterem egyik sarka is. Ideális esetben berendezünk egy olyan helyiséget, ami csak a gyerekeké, és ahol az elmondott történeteknek megvan a saját helye. Ám az induláskor ez gyakran még nem áll rendelkezésünkre.
Hány munkatársra van szükség a GP-hez?
Egy Godly Play-alkalmat két ember tart: egy történetmondó és egy házigazda. De egyedül is el lehet kezdeni ezt a fajta történetmondást. A tapasztalat szerint hamar csatlakozik egy-egy segítő mindenkihez, mert a történetek vonzzák az embereket. Ahogyan egyik történetmondónk állapította meg: “Azért szeretem, hogy a GP segítségével végezzük a vasárnapi gyerekórát, mert így én sem maradok le az istentiszteletről, csak én a kicsikkel veszek részt a bibliai történetben.”
A GP-féle történetmondást be lehet vinni iskolai hittanórára is, vagy csak gyülekezetbe való?
Eredeti közege a gyülekezet, de iskolában is jól alkalmazható, ha sikerül megteremteni hozzá a teret és az időt.
Előre leírt történetek vannak, vagy nekem kell kitalálni a történetet?
A GP előre leírt történeteket kínál a történetmondóknak. Ezzel azt a nagyon nehéz és időigényes didaktikai feladatot végzi el, hogy milyen szavakkal és mozdulatokkal lehet a gyerekek és fiatalok elé vinni azokat a több ezer éves szövegeket, amelyeket felnőttek mondtak felnőtteknek.
Nehéz megtanulni a történetmondást?
A történetmondás megtanulása egyéntől függ, de mindenki meg tudja tanulni, s mindenki fel tudja fedezni a saját “történetmondó hangját”. Van, akinek ez gyorsan megy, van, aki lassabban érez rá erre a világra. Azonban érdemes megfigyelni, hogy sokszor a keményen megküzdött képességeink vannak a legnagyobb hasznunkra.
Mely felekezeteknek ajánlott a GP?
Bármely felekezetnek, ahol a gyerekalkalmakon a bibliai történetek vannak a fókuszban. Külföldön mindenféle felekezet gyakorolja.